Neked is tudok segíteni
50 felett nem az életkorod határoz meg. Hanem az a nap, amikor végre döntesz!
Ha érzed, hogy változtatnod kellene, de nem tudod pontosan, hogyan indulj el…
Ha fáradtabb vagy, mint régen, ha este gyakran elcsúszol, ha már túl sok mindent kipróbáltál eredmény nélkül… akkor most nem motivációra van szükséged,
hanem tiszta helyzetképre és konkrét irányra.
Életmódváltó Stratégiai Konzultáció
Egy 30 perces, személyes online beszélgetés, ahol a jelenlegi helyzetedből indulunk ki.
Átnézzük az életmódodat, energiaszintedet, szokásaidat, és megkeressük azt az egy pontot, ami eddig visszatartott. A végére kapsz egy konkrét, követhető indulási tervet, amivel azonnal el tudsz kezdeni dolgozni.




Rólam - Mikecz András
Ha 40 felett vagy, ülőmunkát végzel, estére elfáradsz, és úgy érzed, kicsúszott a kezedből a kontroll, akkor pontosan értem, min mész keresztül.
Én sem voltam mindig tudatos. Túlsúllyal, fáradtsággal és halogatással indultam. 50 felett döntöttem úgy, hogy változtatok.
26 kilót fogytam, és maratont futottam. Nem azért, mert könnyű volt – hanem mert rendszert építettem.
Ma azoknak segítek, akik nem újabb diétát keresnek, hanem tiszta irányt és reális lépéseket. Amit javaslok, azt én magam is végigcsináltam.
Egy fókuszált, 30 perces online beszélgetés, ahol a jelenlegi helyzetedből indulunk ki, és konkrét, végrehajtható iránnyal zárunk.

Átbeszéljük a jelenlegi helyzetedet
Nem csak a kilókról beszélünk.
Hanem arról, hogyan telnek a napjaid. Hol fáradsz el.
Mikor csúszol meg.
Mi az, ami már régóta zavar, de eddig nem néztél rá igazán.

Megkeressük, hol akad el a dolog
A legtöbben nem lusták.
Nem fegyelmezetlenek.
Egyszerűen van egy pont, ahol mindig félremegy a történet.
Ezt a pontot keressük meg – mert ott van a kulcs.

Lesz egy világos következő lépésed
A beszélgetés végére nem marad benned az, hogy „majd valamikor”.
Lesz egy konkrét irányod.
Olyan, ami belefér az életedbe – nem borítja fel, hanem rendezi.
Rólam írták

"András konzultációja után végre láttam, hogy miért nem működnek nálam a diéták. A 90 napos terv egyértelmű, reális és türelmes — végre tudom, mit mikor csináljak.”

Franciska, 47

„30 perc beszélgetés Andrással több világosságot hozott az életembe, mint az elmúlt 2 év diéta-kísérletei. Olyan stratégiát kaptam, ami a saját napirendemhez és testemhez illik.”

Edina 39

"Az 5 lépéses módszer ebook segítségével olyan eszközöket kaptam, amelyekkel fel tudom ismerni a problémáim gyökerét és tudatosan dolgozhatom azon, hogy a legjobb döntéseket hozzam személyes és szakmai életemben egyaránt."

Norbi 43

"Szívemből javaslom, olvasd el, hallgasd és nézd meg az 5 lépéses módszert döntéshozatal előtt! A szerző rendkívül érthetően és eredeti módon mutatja be a döntéshozatal lépéseit és segít, hogy rendszeresen alkalmazzam a mindennapok gyakorlatában!"

Gizella 56
A kliensek kérdései
A beszélgetés végére kapsz egy személyre szabott, 90 napos induló stratégiát. Pontosan látni fogod, mit kell tenned az első 14 napban, mi a fókuszod, és mi a reális célod. Nem általános tanácsot kapsz, hanem konkrét irányt.
Add hozzá a termékleírást, amely hasznos lesz az ügyfelek számára. Adja hozzá termékének olyan exkluzív tulajdonságait, amelyek miatt az ügyfelek vásárolni akarnak. Írja meg a saját szövegét, és formázza azt a Stílus fül Áruház tulajdonságai között.
Pont ezért fontos a stratégia. A legtöbben nem rosszul próbálkoznak, hanem rendszertelenül. Itt az derül ki, hogy nálad miért nem működött eddig, és hogyan lehet másképp csinálni.
Nem. Én is nulláról indultam. A konzultáció lényege, hogy az aktuális állapotodból indulunk ki, nem abból, ahol szerinted már tartanod kellene.
Semmi kötelezettség nincs. A konzultáció önmagában is értékes, mert tisztán látod a helyzetedet és kapsz induló tervet. A döntés mindig a tiéd.
A stratégia nem helyszínfüggő, hanem gondolkodásfüggő. Online is ugyanúgy végigvezetlek a kérdéseken, felismeréseken és döntési pontokon. A fókusz és az irány a lényeg.
A legtöbben nem akaraterőhiányban szenvednek, hanem struktúrahiányban. A stratégia segít abban, hogy ne az akaraterőre kelljen támaszkodnod, hanem egy működő rendszerre.
Ha követed a megbeszélt első 14 napos fókuszt, már az első hetekben érezhető változás jöhet energiaszintben és kontrollérzésben. A tartós eredmény a 90 napos ciklusban mutatkozik meg.
Ez nem diétáról szól, hanem stratégiai életmódtervezésről. Nem csak azt nézzük, mit eszel, hanem hogyan élsz, gondolkodsz és döntesz. A cél nem gyors mínusz kilók, hanem fenntartható változás